Orientáció 2

 Szerdai nap következett, szokásos felkelés, hosszas készülődés, majd jajaj nem lesz idő reggelizni rohanás. Azért volt idő. Aznap valamilyen fahéjas csiga szerűséget teszteltem teával, és az immár szokásos gyümölcssalival.

Kilátás a szobánk ablakából a 25. emeletről. Megjegyezném másoknak százszor jobb kilátása volt

 Reggeli után irány az előadóterem, ahol Kate már várt minket hogy bevezessen a vezetés rejtelmeibe itt az USA-ban. Táblák, jelzések, sebességkorlátozások, nagyon komoly rendőrbácsik-nénik, elrettentő példák hogy miért nem jó füvezni vezetés közben…stb. Kis szünet, ilyenkor kötelező volt elhagyni a termet 10 percre, úgyhogy általában a folyosókon mászkáltunk, és mindenféle érdekességet kérdezgettünk egymástól. Te hol laksz Mexikóban, milyen hideg van ilyenkor Oroszországban, nálatok milyen a suli Dél-Afrikában, hány ezer órát utaztál mire ideértél, stb.

 Namármost ezt nem dicsekedésből mondom, de meglepetten észleltem hogy messze nekem a legjobb az angolom a 2 dél-afrikai után, akiknek ugye ez az anyanyelvük. Ezt nem csak az egomán személyiségem hitette el velem, hanem mindenki mondta, beleértve a dél-afrikaiakat is. Pedig én azt hittem hogy mindenki legalább ilyen szinten lesz, ha nem jobb. Pedig nem. 
Voltak páran akik nagyon-nagyon nem tudtak beszélni, nem is értem hogy jutottak el idáig. Voltak olyanok akiknek az iszonyat erős akcentusa miatt nagyon nehéz volt megérteni mit mondanak. Voltak a félénk fajták, akik tudták hogy nem tudnak sokat, így ha beszélniük kellett, totál zavarba jöttek, és pár nyökögés után elnémultak. Voltak a törtetők akik tudták hogy még van mit fejlődniük, sok mindent nem tudnak, az akcentusuk is rémes, de bármi áron megpróbálták kifejezni magukat, kézzel-lábbal, spanyol vagy francia tolmácsolással, sok kérdezéssel. Ez jó, mert ők tényleg meg fognak tanulni rendesen angolul, mert akarnak.
Szóval igencsak örültem az önön tudásomnak, főleg hogy mindenki agyon ajnározott vele. Jólesett na. 

Az aznapi program Andreával folytatódott, aki is bevezetett minket az iskolás gyermekek rejtelmes világába. Jegyzetelés, videó elemzés, szituációs játékok. A kedvencünk persze, mikor szerepeltettek minket. Oké itt van egy nagy érdekes mintázatú függöny, hogyan tudnál lekötni egy 5 évest vele? Ötletbörze, természetesen előadással. Olyan nem volt hogy csak mondtál valamit, de nem mutattad be. Szóval függönyből és székekből várat építettünk, majd szupermen köntössé vált, végül szellem-köntös lett belőle. Tényleg nagyon hasznos dolgokat tanultunk, és közben remekül szórakoztunk.

Ebéd, egy „többet ilyet nem eszek” csirkesalival én ezt le is tudtam, majd irány vissza a terembe.
Az egész orientáció alatt, minden kis szünet után új helyre kellett ülnünk, hogy minél több embert megismerjünk, minél több emberrel beszélgessünk. Ez tényleg jó volt, bár eleinte mindenki ódzkodott tőle hogy otthagyja a szobatársát, vagy honfitársát.

Fél 5-kor végeztünk, megbeszéltük hogy egy óra múlva megyünk felfedezni, meg vacsorálni a Citybe. Vágta vissza a szobába, mert Skype randim volt az otthoniakkal. Ez az egy óra viszont azzal ment el, hogy próbáltunk értelmes videó kapcsolatot létrehozni, ami nem ment túl könnyen, így fél 6-kor mikor is a többiek kopogtattak az ajtón hogy megyünk-e már, még nem beszéltem senkivel. Rendesek voltak, mikor kértem fél órát mondták, hogy persze, miért is ne, addig elkószálnak a hotelben. Végül sikerült telefonálni, bár hang nélkül, de ennek is nagyon tudtam örülni.

Aztán vágta le, és mentünk is élelem után nézni. Itt a társaság 2 felé szakadt, a szusi imádók, akik mindenképp szusira hajtottak, és az ellentábor, akik mást ettek volna.
Én a mást ettek volna táborba tartoztam, így mi 7-en próbáltunk dűlőre jutni mit is faljunk. Én nem igazán voltam éhes, köszönhetően az extra fincsi csokis keksznek, amit a nem túl finom csirkesali ebéd vigaszdíjaként ettem délután. Így a szokásos nekem mindegy, nekem is, nekem is, de oda ne menjünk, ááá ide se, után a Subway mellett döntöttünk. 
Amúgy elég nehéz jó kajáldát találni New Yorkban, hiába hogy kb. minden második üzlet valamilyen étterem. De ha nem akarsz zsírban sült zsírt, aszalt hínárt búzacsíralével, vagy extra drága királyhattyú pástétomot enni, akkor nehéz dolgod van. Itt nehéz megtalálni az arany középutat, úgy mint valami rendes, kellemes, könnyedebb kaja, ami esetleg tartalmaz valami zöldséget is.
A Subway kb. ilyen, én személy szerint nagyon kedvelem. Mivel én nem voltam éhes, megvártam míg a többiek rendelnek, majd leültem velük. Kis unszolásra végül megettem Clayton negyed szendvicsét, aki nagy bátran az óriás szendvicset kérte, és nem bírt vele. Legyen hát. :)

Subway pajtik

Utána mentünk amerre láttunk, bementünk a Hard Rock Café-ba nézelődni, a Disney Storeba ismét, valami őrült attrakciós boltba, aminek máig nem tudom az igazi funkcióját, és amerre vitt a lábunk. Közben fényképeztünk, és ezerrel élveztük az estét. Végül megint a Time Square-en kötöttünk ki, és újabb fényképekkel gazdagodtunk. Mivel már igen csak későre járt, elindultunk visszafele a hotelba.

Fényzászló

Tania + Én

Clayton, Dóri, Tania, Erwan

Jómagam valami fényes téren

Körhinta a Disney Storeban

A Times Square híres piros lépcsőin, Tania, Céline, Dóri

T.S.

Hard Rock smokin' sun

Transformers a fura boltban

Odditorium, azaz furabolt

Szintén ott

Szintén ott

Érdekesség, ha New York utcáin sétálsz. Itt nem tudsz csak úgy sétálni, nyugodtan egymagad. Egy kb.5 perces út alatt, kb. 5 en jönnek neked, általában sűrű elnézések közepette, megpróbálnak rád sózni marihuanát, színházbérletet, kihagyhatatlan esti szórakozási lehetőségre jogosító jegyet, valamint a frászt hozzák rád valamilyen őrült öltözködési, és életfelfogási stílussal. Szóval itt nem lehet csak úgy bandukolni, mindig nyitott szemmel kell menni, kivédve az örökös offenzív csencselőket, és jó szándékú nagydumás ügynököket.

Visszafelé ki-mit-tudot játszottunk zene témakörben, azaz ismered-e ezt a magyar, francia, mexikói, dél-afrikai bandát? Meglepődtünk hogy sokunk, sokat igen.  Claytontól kaptam is egy cd-t mikor visszaértünk a hotelba, hogy ezt meg kell hallgatnom. Így is tettem, mígnem Taniával kidőltünk, lefeküdtünk és próbáltunk erőt gyűjteni az utolsó közös napunkra New Yorkban.