Betanulás, au-pair vacsi, óceánpart

Szóval belevágtunk a hétbe, mentem anyukával a gyerekek sulijába, különóráinak helyszínére, bevásárlós helyekre, megnéztük hol az egyetem, és közben megpróbáltam erősen memorizálni az utcák neveit, és a hozzá köthető dolgokat. 

 Hétfőn délután, miután a gyerekek végeztek, elmentünk jég korizni. Igen itt Californiában. Végül is tél van, vagy mi. Korcsolyát kapsz a belépődhöz, itt nem túl nagy befektetés venni, így általában nincs senkinek. A pálya egész kellemes méretű volt, kültéri verzió, azért ne gondoljatok Műjég szintűre, de azért a célnak simán megfelelt.

 Vicces volt a pálmafák árnyékában egy szál pólóban a 20 fokban siklani. Én nagyrészt a középsőt húztam-vontattam, és ha megelégelte, akkor én is tudtam suhanni kicsit. Az a jó hogy itt vannak ilyen kis focikapu szerű műanyag vázak, amire tök jól rá lehet támaszkodni, így a kicsik egyedül tudják ügyesíteni magukat.

Pálya

5, 7 :)

Én nyáladzó 1-el

Kedden először voltam egyedül a kicsivel egy pár óra erejéig, míg anyuka fodrásznál volt. Jól elvoltunk, mivel egy kis cukimanó, bármivel le lehet foglalni, nagyon érdeklődő, és nem idegenkedett tőlem. 

Gondoltam hogy itt az ideje, hogy megismerkedjek pár emberrel a körzetünkből, aki hasonló korú velem. Írtam a svéd lánynak Hannának hogy ha van ideje összefuthatnánk, szívesen körülnéznék a környéken. Szombatra meg is beszéltünk egy találkát. 

Kiderült, hogy van még egy magyar lány a körzetünkbe, Zsuzsi. Írtam neki is hogy ha tudunk találkozzunk a hétvégén, szóval bebiztosítottam magam programok terén. Zsuzsi rögtön írt is vissza hogy pénteken lesz náluk egy kisebb vacsi au-paireknek, ha van kedvem jöjjek. Már hogy ne volna kedvem!

 Szóval pénteken este először egyedül Amerikába, elkocsikáztam a megadott helyszínre. Nem volt messze, mindössze 10 perc, csak a kapubejárón mentem túl. 

Érdekességek a közlekedésben, amik nagyon zavaróak mindaddig míg meg nem szokod.

 Piros lámpánál nyugodtan lehet jobbra kanyarodni, miután körülkémleltél. Először nem értettem miért dudálnak rám lelkesen, mikor a kanyarodó sávban várakoztam a zöld jelzésre, index kirakva, de a piroson csak nem fogok átmenni! Pedig lehet! 

Lámpák. Bonyolultak, mert először is a kereszteződés túlfelén vannak, ami nagyon becsapós, nálunk ugye közvetlenül a kereszteződésben vannak, ott állsz alattuk. Itt ne próbálj meg alá állni, mert az azt jelentené, hogy befoglaltad az utat. 

Másodszor is itt indításnál nincs piros, sárga, zöld. Állsz kényelemesen a kis sávodba, mélázol az élet szépségein, közben félszemmel sandítgatsz a lámpára, még mindig piros. A következő pillanatban már hátulról bíztat mindenki különböző hangszínű dudálással. Mert itt a pirosról közvetlenül a zöldre ugrik. Csak megállásnál van visszafele, akkor zöld, sárga hosszú ideig, majd piros.

 A sávok sem túl egyszerűek, középen dupla sárga vonal van, de van szimpla sárga vonalas sáv mellette, ami arra jó, hogy ha be akarsz fordulni valahol akkor oda jóval előbb kimehetsz, és onnan hajthatod végre a manővert.

Hirtelen ennyit a KRESZ-ről, vissza a péntek este történéseihez.

Kicsit előbb érkeztem mint a többiek, hogy tudjunk  beszélgetni. Miközben az előételt készítettük Hanna is befutott, így együtt estünk neki a főételnek. Valami vega menüt gyártottunk, meg extra ínyenc salit hozzá, mert az utolsóként befutó Faye, a brit lány vega. Jól behammoltunk a finomságokból, utána desszert következett, fagyi és forró házi készítésű málna-áfonya szirup formájában. Nyammm.

 Kellemes kerekasztal beszélgetést tartottunk az au-pair élet szépségeiről, és árnyoldalairól, kinek mennyi gyereke van, milyen a családja, mi az a mit már megszokott itt és szeret, mi az amit sosem fog tudni megszokni. Azt hiszem mindnyájunk nevében mondhatom hogy a sosem fogjuk megérteni kategória, az például a Veggie Wash. Azaz mosószer zöldségekhez, és gyümölcsökhöz. Érted. Hogy lemosd róluk a vegyszereket, meg az atmoszféra piszkát. Egy másik vegyszerrel, ami valószínűleg a flakonban lakozik. Logikus nem? 

 Miután ezen jól kiröhögtük magunkat, volt vagy éjjel egy, és így a végére éreztem hogy nem megy már annyira a magasröptű társalgás angol nyelven, mint amennyire szeretném.

Hanna, Faye, Dóri, Zsuzsi

 A lányok szurkolótáborától biztatva kiálltam az extra szűk parkolóhelyemről a tengeralattjáróval, pedig már azt hittem szét kell szerelnünk a kocsit hogy kiférjek. Millimétereken múlott.

Másnap délben Hanna felvett a házunk előtt, és mentünk is ebédkélni, egy nagyon kellemetesnek kinéző mexikói szerű helyre. Én finom csirkés tortillát kértem, volt hozzá csípős földi mogyoró öntet, meg sali. Jó nagy adag volt, és ízre is kitűnő.

Itt nyammoltunk

 Utána elmentünk egy óriási plázába lődörögni, kb. 20-szor eltévedtünk, de attól még nagyon móka volt. Csomó élő zenekar van a nagyobb csomópontokon, ami szerintem nagyon feldobja az egész hangulatot. Különböző stílusú előadók lépnek fel, a kedvencem az az emberke volt, aki öltönyben, komoly zenét játszott egy gyönyörű versenyzongorán. Nagyon relaxos.

 Vettem magamnak egy olcsó cipőboltban egy fekete balett surranót, utána fagyiztunk egyet, majd gondolván hogy még mindig van időnk, menjünk le az óceánpartra.

Az oda vezető út nagyon izgalmatos, és szép is egyben, de miközben vezetsz nem érdemes nagyon elmerülni a táj szépségeibe, mert akkor az út extrém izgalmassá válhat, esetleg túl közelről nézheted meg a természet adta látványosságokat. Mögöttünk kisebb dugó alakult ki, köszönhetően hogy Hanna nem egy veterán Forma 1-es pilóta, plusz a 7személyes minivannal nyomtuk, plusz életében nem vezetett még ott, plusz a jogsija is csak kb. egy éve van meg. Szóval igencsak lassan, és megfontoltan mentünk. Mikor a fél órás kacskaringózás után újra két sávossá bővült az út, az addig mögöttünk kényszer tájnézők hangos dudálással elhúztak mellettünk. Mi erre már nagyon ügyesen felkészülve a tenyerünkkel elernyőztük az arcunkat, hogy legalább a szúrós-elátkozódós-jajjdebénánvezetsz pillantásoktól megkíméljük magunkat. 

Az eredeti tervünk az volt hogy lemegyünk Santa Monicáig, de mivel jó nagy dugó volt a Pacific Ocean Highwayan, ezt a tervet hamar feladtuk. Így betértünk egy nagyon jó hangulatú szabadtéri bútorbolt féleségbe, ahol kézzel készült, egyedi darabok kellették magukat. Az egy jó kis hely, mexikói hatású faragások, festések tarkítják az asztalokat, ágyakat, székeket.

 Miután kigyönyörködtük magunkat, továbbgurultunk egy kicsit és lehúzódtunk a part mellett, majd lesétáltunk a homokba a vízhez. 

 Hihetetlen volt ott állni a Csendes Óceán partján, tudván hogy rengeteg vízzel arrébb már Japán van, aztán Ázsia, aztán Európa, Magyarország és már majdnem körbe is értél. Nagyon szép nyugis hely amúgy, nincsenek sokan a parton, gondolom mert nem most van a legstrandolósabb szezon. De azért sokan sétáltatják Buksit, Morzsát, meg a kis Fifikét. Van pár bátor gyerek aki a hideg vízben játszik, vagy homokvárat épít, és páran akik átszellemülten andalognak a homokban. 

Eltudnék képzelni egy délutánt, amikor csak lejövök ide, egy tuti könyvel, és olvasok és figyelem hogy az óceán újra és újra rajzolja a partot. Mire már meditatív alfába jutottunk a látványtól, a Nap is lemenőben volt, így gondoltuk visszaindulunk a kanyargós kanyonúton. Szegény mögöttünk jövők. Ismét. De legalább egy darabba hazaértünk.

Csodakocsi a naplementében

 Másnap reggel egy piacozás volt betervezve, élelem utánpótlás céljából. Mi gyalog, ( ami itt nagy szó! ) a nagyobbak biciklivel, a legkisebb pedig az apa kormányozta babakocsival jutottunk el a piacig. Én mondjuk sokszor frászt kaptam mert a gyerekek eléggé előretekertek, nem is láttuk őket de általában megvártak minket egy egy kereszteződésnél.

A piac nagyon kis hangulatos, de a közelébe se ér a magyar piac fílingnek. Itt minden sokkal tüncigebb, a kínálat kevesebb, bár az nagyon szép. Itt mindenki rá van kattanva arra hogy organikus, meg bió, szóval mindenre ezt írják rá, és mindent próbálnak így eladni. Szerintem ennek a fele tréfa, de azért megnyugtatóan hangzik és legalább drágább is.

Szóval vettünk pár nagyon mutáns paradicsomot, sárga, narancs, és bordó színben pompázót, és ha a színük nem lenne elég, általában ezek óriási göcsörtös parik, és nagyon-nagyon édesek. Nyamm. Vettünk még kenyeret az én igényeim szerint is, meg pár gyümit. Itt majdnem minden standnál van kóstoló, a gyümölcsökből főleg, hogy a kedves vásárló biztosra mehessen a portékával. 

Utána hazabattyogtunk, és ebédke.

 Itt az ebédet általában letudják valamilyen szendviccsel, vagy egyéb gyors lehetőséggel. Náluk a vacsora a főétkezés, akkor még otthon sütésre-főzésre is vetemednek. Vagy elmennek kajolni, vagy rendelnek valamit. Az én családom próbál sokat főzőcskézni otthon, mármint vacsi ügyben, ami általában az apuka dolga. Olyankor általában valami egészségesebb menüt próbálnak varázsolni, mint csirke, vagy halacska, zöldségkörettel.

 

Piacozás után skypolásos lazulás volt a terv, és ezzel a végére is értünk az első hetemnek, amit a családdal töltöttem. 

Immár 2 hetet összesen Amerikában. Csak úgy suhan az idő!