Colorado = 4 nap szabadság ajándékba

A hét a már-már megszokott menetrenddel kezdődött, délelőttönként a kicsivel itthon, dél körül babakocsiba be, és altatós séta. Általában 2 órát alszik, néha többet néha kevesebbet, ilyenkor van időm összeszedni az egész házban szétjátszott játékokat, a konyhába csuszatolni egy kicsit, és ha mindez gyorsan megvan, akkor még le is tudok ülni, és van időm magamra. 

3 körül vagy én, vagy Anyuka elindul felvenni a nagyobbakat az isiből. 

A nagy sulijában erre külön jól bejáratott rendszer van, amit minden reggel és délután legalább 15 ember működtet.

Ugyanis itt senki nem jár gyalog a gyerekért, egyrészt mert ez egy magán suli és akkor miért is, másrészt meg tényleg eléggé kivitelezhetetlen. Mint mondtam volt a táj itt nagyon dimbes-dombos, az iskola is egy nagyon keskeny kis völgyben fekszik, körülötte semmi, csak a domboldalak, meg a szakadékok, és bár nincs messze a kertvárostól, ahol mi is lakunk, kocsival 10 perc se, de nincs körülötte semmi gyalogosút, vagy egyéb létesítmény csak a vad természet. Odasétálgatni lehetetlen. Car pool-nak hívják a rendszert, ami a következőképpen működik.

Car Pool sorbanállás

 3 és fél 4 között kell odaérned a sulihoz, beállsz a hosszú sorba, amit narancssárga mellényes emberkék terelgetnek, odaaraszolsz a mikrofonos tanár nénihez, aki már látásból tudja hogy kinek a hozzátartozója vagy, és kit akarsz felvenni.

 Beleharsogja a mikrofonjába a gyermek nevét, és hogy hányas számú bójához fáradjon. Gyermek odacappog a megadott számú bójához, ahol is egy tanárnéni-bácsi áll őrt, hogy nehogy a nebulót rossz autóba pakolják, esetleg nehogy világgá szökjön. 

Te odagurulsz, és csak mosolyogsz, a többi az őr néni dolga. Kinyitja neki a kocsiajtót, udvarias kézfogással kellemes délutánt kívánnak egymásnak, majd ajtó becsuk, és mehetünk is. Neked ki sem kell szállnod a kocsiból.

Utána jön a nehezebb része, felvenni a középsőt. Ott már bizony ki kell szállni a kocsiból, van egy kis kártyaszerűséged, azt lehúzod az ajtónál, így már be is jutottál az épületbe. Megkeresed a kiskorút az udvaron, vissza a csoportszobába, be kell írni, hogy mikor vetted fel, aláírás.

Majd növesztesz még pár kart, mivel elkezdi a kezedbe nyomni a sok cuccmóját. 

Hátizsák, uzsidoboz, pulcsi, rajzok, kövek, levelek, bogárfejek, mumusok, dinoszaurusz maradványok. Mindezt úgy, hogy a kicsi ott van a karomban. Ekkor a nagy és a középső valamin összekapnak, és sikítós kergetőzést prezentálnak az ovi udvaron. 

Én elejtek mindent, békítési szándékom megvalósítása közben. A kicsi marad. 

Nagy nehezen megindítom a kompániát, jönnek a kincsek is meg pár kilócska homok a középső cipőjében. Beszíjazok mindenkit a kocsiba, és már gurulhatunk is haza, ami kb. 2 perc se. Amint megálltunk otthon, ők kipattannak, az általuk termelt ropis papír, papírzsebi, és egyéb kárhozatra ítélt hulladék marad. Azokat én kísérem el a kukáig. Ilyen egy átlagos hazaszállítás.

Ezen a héten kedden ünnepeltük a Valentin napot. Már egy héttel előre mindent beborítanak a szívecske és cuki halmazok. A gyerekeknél az a szokás, hogy mindenki ad valami apróságot az összes osztálytársának, és a tanár néniknek. Üdvözlőkártya, plusz valami csoki- nyalóka-cukorka, vagy egy apró kis ajándék. Előző nap mi is bevásároltunk, a fiúk focis kártyát, a lányok valami kis műanyag fibulát kaptak, üdvözlőlap kíséretében. Aznap a suliban rózsaszín, fehér, vagy piros összeállítást kell viselni. Nagyon édi-bédi. A suliból egy óriási pakkal tértek haza, az összes osztálytárs ajándéka nekik. Kártyák, ceruzák, nyalókák, cukorkák, csoki hegyek, apró műanyag kütyük. Számukra ez az édesség túladagolás napja.

Aztán el is érkeztünk a csütörtökhöz, mikor is a család útra kélt sítúrázni Coloradóba.

 Nagy pakolás, mindenkinek összekészíteni a bőröndöt, gyermekeket felvenni az isiből, majd délután 4 körül nekiindultunk a nagy Los angelesi reptérnek, az LAX-nek.

 Én is velük tartottam, mivel az én feladatom volt visszahozni a kocsit. Az út a 12 sávos freewayen keresztül vezetett, ahol rengeteg autó volt, mi azért tudtunk normálisan haladni mert van egy sáv, ami azoknak az autósoknak van fenntartva, ahol 2 vagy, több utas van, tehát ha egyedül vezetgetsz, akkor bünti jár érte ha abban a sávban tartózkodsz. Így akarják csökkenteni az autók számát az utakon, szerintem nem nagyon jön be, de legalább néhányan gyorsabban tudnak haladni, mint a többiek.

Én nagyon erősen próbáltam fókuszálni az útra, hogy visszafelé tudjam merre is kéne jöjjek. De közben kitaláltuk, hogy mégse az autópályán jöjjek vissza, tekintve hogy óriás dugó volt az ellenkező oldalon. Menjek inkább Santa Monicán keresztül, az óceánparton. Egyetértettem, bár életemben nem vezettem még egyik helyen sem, úgyhogy nekem mindegy tűnt, hogy hol fogok eltévedni.

Odaértünk, kipakolás, gyors búcsú, mivel csak a lehúzódtunk a terminál előtt, ott nem szabad sok időt eltölteni.  A kocsikulcsot a kezembe nyomták, mondták,, hogy be van állítva a navigáció haza, ne aggódjak ha eltévedek, akkor újratervezi az utat, amúgy is most dugó van mindenütt, így is órákba fog tartani az út de előbb-utóbb hazakeveredek. Sok szerencsét és jó szórakozást kívántak, majd eltűntek a terminálba.

Huhh… na, akkor vágjunk bele. Fogalmam sem volt hol vagyok, a navigáció elkezdte lökni a rizsát, persze mérföldekbe hadovált, ami még mindig nem a barátom. 

Részletekbe le sem tudom írni azt a rettenet szerencsétlenséget, amit az elkövetkező fél órában átéltem, míg kitaláltam csak a reptérről! Ott kavarogtam igen sokáig, mivel sosem vezettem navigációval, és mikor azt mondja, hogy most fordulj balra, akkor most, vagy most??? Nem mindegy melyik kijárat, feljáró, kanyar, sáv. Kissé pánikos volt a hangulatom, mivel rögtön bevizionáltam, hogy napok múlva is a reptéren fogok kanyarogni. Nagy-nagy nehezen kijutottam a reptér fogságából.

Nagy megkönnyebbülés. Mikor már kezdtem örülni magamnak, hogy megy ez, Santa Monicán megint sikerült eltévednem, ugyanis valahol rossz kanyart vettem. Óriáspánik második roham. Legalább itt is dugó volt, és az utcák is tök keskenyek. Végül nagy-nagy nehezen visszakeveredtem a jó irányba, közben véghezvittem pár nem annyira játékszabályoknak megfelelő sávváltást, és utolsó pillanatban kivitelezett irányváltoztatást. Kaptam a dudakoncertet rendes adagban. Kissé felment a stressz mutatóm. 

Végül leértem a Pacific Coast Highwayre. Ekkor már sejtettem, hogy van esélyem hogy még aznap otthonlegyek. Itt is dugó volt természetesen, de kárpótolt a lemenő nap látványa, ahogy beleveszik a Csendes óceánba. 

Még egy szakasz volt hazáig, ami szintén elég izgalmatos, ami nem más, mint a szeretett és már említett Topanga kanyonút. Tele trükkös kanyarral, visszafordítóval, szakadékkal, sziklafallal, és így estefelé sötétséggel. Itt is dugó volt. Yeeeee. Kb. a kanyonút közepén lerobbant 2 autó. Vagy csak az egyik, és a másik megállt segíteni, vagy együtt érezni. Lényegtelen, az út közepén voltak. Itt nem nagyon lehet félrehúzódni, nincs hova. 

Mikor végre kikerültük őket, jött az éjszakai kanyon rally, a minivannal. Egyszer próbáljátok ki, már-már extrém sport. Az egyetlen tájékozódási segítség a sávelválasztó vonalon elhelyezett folytonos macskaszem csík. Enélkül kissé szuicid sport lenne.
Végül Kb. 2 óra autókázás után végre hazaértem! Nagyon büszke voltam magamra, igaz még megküzdöttem a garázskapukkal, és a beparkolással. 

Ünneplésül kitrambulinoztam magam örömömben.  Ez szó szerint feldobott,annyira pörögtem, hogy még éjjel 1-kor elindítottam egy mosást, megvártam míg a szárítógép is végez, közben rohangáltam a házban össze-vissza, pakolásztam ezt-azt. Végül 2 felé kidőltem.

 Másnap aludtam volna sokáig, de péntekenként jön Anna a takarító néni. A pucoválás meg zajos tevékenység ugye. 

A délelőttöt otthon töltöttem, délután pedig a magyar au-pair lánnyal, Zsuzsival elmentünk Santa Monicára. Topanga kanyon ismét. Lementünk egészen Venice Beachig. 

Híres hely, és semmihez sem hasonlítható. Olyan, mint egy elvarázsolt hippi sétálóutca. Tele furábbnál fura boltokkal, ereklyékkel, utca zenészekkel, a legbetegebben expresszionista szerzetekkel. És ami számomra meglepő, minden sarkon füves bolt. Konkrétan marihuánát árulnak legálisan. Ezt úgy tudták megoldani, hogy itt az orvosi marihuána legális. A boltok tehát dizájnosan kis rendelőknek vannak kialakítva, fehér köpenyes kínálgató fiúk-lányok csábítják be az ügyfeleket, mondván a doktor rendel, gyere, meggyógyít. Vicces, az egész sétány szaglik a fűtől. És mindez úgy hogy a biciklis rendőrök sortban, napszemüvegben mászkálnak fel-alá.

V mint Venice

 Van egy szabadtéri konditerem, szintén expresszionistáknak, vagy napimádóknak, ezen lehetne vitatkozni. Híres hely ez, biztos hogy már láttatok egy pár filmet, vagy videóklipet ami itt játszódik.

Lesétáltunk a homokba a partra, kicsit megáztattuk a lábunkat az óceánba, és csodáltuk a naplementét. Vissza a kocsihoz, és hazakanyonoztunk.

Másnap bevásárlós, és edzős napot tartottam, majd este 7-re jöttek a lányok vacsorára. Hanna jött előbb, vele nekiálltunk a tortilla készítésnek, megsütögettük a belevaló csirkét, és zöldségeket, a tortillácskákat, és mivel nem bírtunk tovább várni neki is estünk. Isteni volt, és mire befejeztük Zsuzsi is megérkezett. 

Belevalók

Együtt nekiálltunk a desszertkészítésnek, ami nem más volt, mint a klasszikus amerikai csokis cookie. Itt kicsit megőrültünk, és csináltunk vagy 4 változatot, mindent beledobáltunk, amit a szekrénybe találtunk. Pekándiót, mandulát, narancshéjat, (nem egészben) keserű csokit, tej csokit, diót, vörösáfolyát. Tobzódtunk rendesen. De megérte, remekeltünk a sütikkel. Hogy a hedonizmus csúcsait megdöntsük, mogyorókrém és csoki fagyival ettük, eper halommal a tetején. Hm… Mindezt a kanapén heverészve, miközben a Valentin napot néztük. Kell ennél több? Hát persze, ha megosztanám veletek a receptet, ugye? Íme!

Készül...

Verziók

 

 

Sütésre készen

 Az igazi amerikai csokis keksz:

Az alaptészta (ebből lesz egy rendes, nagyobb adag):

        

        -fél kiló liszt

        -230g cukor

        -3 nagy tojás

        -220g vaj

        -2 teáskanál sütőpor

        -3 evőkanál vanília kivonat/aroma/cukor

A száraz összetevőket összeborítod egy nagy tálba, ennek nagyon örülsz, hogy túl vagy rajta, mert most jön az izgi rész.

A tojásokat, úgy ahogy vannak felvered, bár én a héjukat kihagytam a buliból, talán érdemes nektek is hasonlóképpen eljárni. A vajat a mikróba megolvasztod, nem kell forrjon mint egy jakuzzi, mert akkor a tojáshoz hozzáöntve rántottát kapsz, ráadásul elég magas kalóriatartalmút. 

Szóval mikor kellemes tavasz délutáni hőmérsékletű, akkor folyamatos kevergetés mellett hozzácsurgatod a tojásokhoz. Érdemes a vaníliát is ebbe a masszába belerakni, jól vegyülnek.

  Az így kapott dzsúszt türelmes lassúsággal beledolgozod a száraz összetevők partijába. Egy gyurmázható masszát kell kapjál, ha ennél sűrűbb vagy hígabb, akkor nem szenteltél elég figyelmet a részletes receptleírásomnak. Ha megvan a megfelelő állag, akkor túl is vagy a nehezén, most már csak az ízlésednek megfelelő mannákkal kell megbombázni.

Javaslom a csoki cseppeket, mivel a receptnek ez a címe. De szárított gyümölcsök, magok, cukorka, karamell kocka, bármi mehet bele, tényleg csak a fantáziátokon múlik. Ha fokozni akarjátok az élvezetet, akkor a tésztába lehet keverni keserű kakaóport, ez esetben több cukor javasolt, vagy olvasztott csokit, vagy nutellát, ez esetben talán kevesebb vajat raknék bele. Tehát miután vegyítettétek a répa- retek-mogyoróval, kis vagy nagy (ez is ízlés és trendbéli hovatartozás dolga) halmokat gyártokok belőle, és ellapítgatjátok a lesütőpapírozott vagy kivajazott tepsiben.

Ne rakjátok túl közel egymáshoz őket, mert sülés közben kell a hely nekik, hogy rendesen kibontakozhassanak. Mehet is a 200 fokra előhevített sütőbe, és 10 perc múlva jöhet is ki. Kb. elég a 10 perc, hacsak nem szeretitek a kokszos verziót. De ha nagyon sápatkáknak tűnnek, vagy még nyersek, akkor még vissza lehet őket küldeni, további szoláriumozásra. Kész is!

Végeredmény

Ha még langyosan jól zárható dobozba rakjátok a sütyőcsapatot, akkor még napokig puha marad, amúgy tényleg kekszszerűvé szárad. Így is, úgy is jó. Az egész megvan kevesebb, mint fél óra alatt, és nagyon jóféle. A recept szigorú betartása nem kötelező, pl. a cukor mennyisége ízlés szerint változtatható. Én legalábbis soha nem csináltam még semmit a megadott recept szerint, mindig változtatok rajta ezt-azt. Sok sikert! 

Ezután a kis kulináris kitérő után vissza a fővágányba.

A lányok ott voltak vagy éjjel 2-ig, igazán szép kis este volt.

Másnap megbeszéltük, hogy együtt elmegyünk West Hollywoodba, a Melrose Trading Post nevezetű bolhapiacra. Én elkocsikáztam Hannához, onnan együtt mentünk felvenni Zsuzsit, majd irány az autópálya. Fél óra száguldás után letértünk, persze a rossz kijáratnál, de végzetszerűen rátaláltunk egy helyre, amit előző nap láttunk a filmben. Egy utcatábla volt, Moorpark, ami visszafelé olvasva kraproom, ami valami olyasmit jelent, hogy klotyó. Pont ez a hely volt a filmben is, és a kisfiú is ezzel szórakozik, hogy visszafelé olvassa a táblát. Nagyon megörültünk neki hogy mégis a rossz lejárónál jöttünk le!

Végre beértünk Hollywoodba, a dugó nagy volt, és a környék sem olyan csillogó és elegáns, mint amire számítanál. Öreg és lepusztult, apró kis épületek, kevés az emeletes ház. Kivétel a Kodak Theatre és környéke, azt próbálják rendben tartani, főleg így az Oscar felé. De a Walk of Fame is elég kopottas már. Hollywoodra ráférne egy restauráció.

Leparkoltunk nem messze a sulitól, ugyanis a vásárt vasárnaponként a Fairfax középiskola udvarába rendezik meg. A belépő 2 dollár, amit az iskola támogatására fordítanak. 

Maga a piac tiszta őrület, rengeteg féle különleges stand van, legfőképp ruhát, és ékszereket lehet kapni, de találsz itt bútort, festményt, plakátot, képeslapot, napszemüveget, régi bakelitet, űrruhát, kecskelábat, használt Chanel táskát, juhászsubát, masszázs sátrat személyzettel, ásványokat, kaját, borkülönlegességeket. Kihagytam valamit? Elképesztő a hangulat, az emberek ott enyhén szólva alternatívak, mindenféle trenddiktátor, és antidivatos gyűlik itt össze. Nagyon jó hely, ha bármi egyedire és különlegesre vágysz, ezt semmiképp sem szabad kihagyni, ha erre jársz, én teljesen le voltam nyűgözve.

Walk of Fame a kocsiból

Bizarr bazár

Gyűrű őrületek

Kedvenc nyaklánc

Ruhaminta

Hollywood igazi arca

Távolban a Hollywood sign

 Délután hazakocsikáztunk, a vásár 5-kor bezár. Én vettem 2 ruhát, mindössze 10 dollárért. És occsó. Ohh és itt láttam az első hollywoodi celebritásomat, Pete Wentz-et, aki a FOB basszusgitárosa. Valószínűleg ez nem sokaknak mond bármit is, de én azért örültem.

Hétfő következett, aznap este jött vissza a család. Aznap még lazultam, skypoltam, edzettem, kitakarítottam a minivant, és sütöttem még egy adag sütit a családnak, hogy ha megjönnek este, tudjanak minek örvendezni. Az előző adagot ugyanis mind befaltuk.

Este 10 kor nekiindultam a reptérnek, eléggé izgultam tudván nem egyszerű menet előtt álok. Az autópályán akartam menni, gondoltam úgy gyorsabb, de a navigáció nem arra az útvonalra volt beállítva, szóval mentem amerre vitt, ami történetesen a kanyon, óceánpart, Santa Monica kombó volt, megint. Már-már profin lenyomtam az éjszakai kanyon rallyt. Kb. 45 perc alatt a reptérre értem, és pont elkezdtem aggódni, hogy akkor most hogy és hol fogok parkolni, mikor is anyuka hívott hogy hol vagyok.

 Hát pont itt, az jó mert ő is! És tényleg, annyira jól időzítettem, hogy ahogy én odagurultam, ő kilépett a terminálról, szóval csak odasétált és beült. Ezt amúgy gyorsan kell végrehajtani, mert a kissé agresszor rendőr bácsik igencsak nógatnak a folyamatos haladásra. Így mennünk kellett egy kört, míg vártunk a többiekre, akik felvették a csomagokat. Mire körbeértünk a reptéren ők is előkerültek, így megálltunk ugyanazon a helyen, betöltöttünk mindenkit, és mindet a kocsiba, apuka a kormányhoz, és irány haza. Mivel már jó késő volt a gyerekek igencsak bóbiskoltak, de azért ettek a sütimből, aminek örültem. 

Ezzel véget is ért a hawaii-dizsi, és a reggeli csendek, mikor nem arra kell ébredjek 7-kor, hogy kosaraznak az ajtóm előtt. Azért örültem hogy visszajöttek, kicsit ijesztő egyedül lenni abban a nagy házban, miközben a coyotiek kint üvöltenek. Hogy mik azok a Coyotie-k? Kiderül legközelebb!