2012. március 13., kedd

Superbowl party, és Egyetem

Először is tartozom még egy beszámolóval. Valahogy összekevertem a dátumokat, így kimaradt a Superbowl party, ami február 5.-én volt, vasárnap. 

Ez itt rettenet nagy dolog, ilyenkor az egész ország a tv előtt ül egész nap, és a műsort nézi. Ugyanis ez az amerikai foci nagy mérkőzése, a fő bajnokság, az NFL döntője.

Piacozás után rendrakás, kaja előkészületek.
 Dél körül meg is érkezett a csak az erre az alkalomra rendelt ugráló vár, rendes ipari méretű, ne csak olyan bébi méretűre tessék gondolni. Íme:



Beizzították a 2 plazmát a földszinten, és a teraszra is került egy hordozható lapos tv, amit amúgy nem használnak semmire, de hátha kell. Most kellett.

 Én sütit sütöttem a középső segítségével, aki nagyon professzionális kuktának bizonyult. 
A joghurtos piskótaszerű sütire esett a választásom, mert nagyon könnyű elkészíteni, és ha megvan az alaptészta akkor azt raksz bele amit csak szeretnél. Mi csoki cseppekkel, pekán dióval és színes cukor-kukackákkal bombáztuk meg. A cukor-kukackákat a kis kuktám kezelte, azt kicsit túlzásnak éreztem, de a gyerekeknek tetszett hogy színes.
 Én sütöttem még egy kisebb adagot felnőtteset, keserű csokival, eperrel, és mandulával. 
Próbáltam mindehhez csoki szószt csinálni, de az elég sikertelenül sikerült. :) Nem találtam a megfelelő hozzávalókat, úgy mint keserű kakaópor. Így valami forró csoki por került a fazékba, tejjel. Addig jó is volt mígnem liszttel megpróbáltam besűríteni, az kisebb katasztrófába torkollott. Ugyanis a liszt kis gombócokat gyártott magából. Se gond, ízre nagyon fincsi volt, bár úgy nézett ki mint egy sápatag gombakrémleves.

Szóval teljes felszereléssel vártuk a vendégsereget. 2 körül elkezdtek gyülekezni az emberek, én nagy nehezen lecaplattam a földszintre. Ugyanis akkor következett a bemutatkozás 40 embernek. Ez itt az új au-pairünk, Dori. (ők ilyen amerikaiasan mondják, Dorrri) Áááá szóval te vagy az új Emma! (az előző lány neve Emma) Nem kérem, én az új Dóri vagyok, csupán egy hetes. 
Rengetegen biztosítottak arról hogy örülnek a találkozásnak, felsorolták a nevüket, a gyerekeik nevét, akik itt vannak valahol a kertben, vagy, hopp itt suhant el, láttad a cipője csücskit? Na az az én kis porontyom. Öööö köszi, megjegyzem. 
De mindenki nagyon kedves volt, jó kis hangulat kerekedett. A fanatikusabb rajongók már jó előre befészkelték magukat a legjobb helyekre a tv elé, és egy-egy adag kajával ott feszítettek az általuk támogatott csapatot hirdető pólóban. Minden jól sikerült megmozdulást, vagy ne adj ég touch downt óriás üdvrivalgás követett. Itt komolyan veszik a szurkolást. 

Csináltunk egy óriási táblázatot is, amin lehetett fogadni a játék végeredményére, és közbeni állására több részletre kitérően. Kiragasztottuk a falra, és valami számomra érthetetlen rendszer szerint, hosszú esélylatolgatás, és fontolgatás után a lelkesek beírogatták magukat egy-egy rubrikába.

A gyerekek kint focimeccset tartottak, legalább olyan profi módon mint amit a tv-ben láthattunk.
 A lányok, és a kevésbé sportos fiúk ugráló váraztak, trambulinoztak, a játszószobát szedték darabjaira, vagy tömték a kis fejüket valamilyen finomsággal. Elvoltak jócskán.

Egy lelkes szurkoló alul :)


Terülj-terülj
 Este 7 felé mindenki elvonult, megköszönni a csodás partit, a gyerekeknek már bőven csicsika idő volt. 
Lássuk is a következő hetet.
Minden nap 6-ig dolgoztam, utána futás a Pierce Collage-re, (az egyetem neve) 7-kor kezdődnek az esti órák.  Előre kinéztük melyik órákra szeretnék bejutni, így elvileg nagyon célvezérelt voltam. Gyakorlatilag már parkolóhelyet sem egyszerű találni. Végül sikeresen leparkíroztam, és a térképpel elindultam megkeresni az adott épületet. Eltévedtem, de nagyon.

 Az egész campus óriási területen fekszik, rengeteg kisebb-nagyobb épülettel, lépcsővel és átvágós kis utakkal. Ez este sötétben nem nagyon segít a kezdő egyetemjárókon, mint én. 

A hét előrehaladtával egyre jobban kiigazodtam a rendszerben. Viszont az órákra bekerüléssel nem volt túl sok szerencsém. Itt ez úgy működik, hogy besétálsz a terembe, ha beférsz, a tanárnéni-bácsi felolvassa azon tanulók nevét, akik ügyesen-okosan neten jelentkeztek az órára, ők nagy eséllyel be is jutnak, főleg ha megjelennek az első alkalomkor. A többiek pedig abban reménykednek, hogy ezek az emberkék mégsem jelennek meg, és akkor ők lecsaphatnak azon üres helyekre. Néha a reménykedők száma kicsit túl sok.

 Rajzórán, ami az egyik próbálkozásom volt, csupán 50 emberrel volt több mint amennyi fős osztályt szándékoztak indítani. Ilyenkor a fennmaradó helyeket sorsolással osztják ki. 
Azaz írd fel a neved egy papírkára, dobd bele ebbe az ódon teáskannába, nagyon szép teáskanna, még nagymamámé volt, és kihúzzuk azt a 3 embert, aki bejut. Yeee. 
Persze ez a többi 47 embernek nem ilyen vidám, aki nem kerültek a tanító néni kezébe.
Voltam még spanyolon, fotógráfia órán, beszéd órán, de mind-mind túl tele volt.

 Szóval az a hét nem igazán jött be suli szempontjából. Megbeszéltük Anyukával hogy akkor valami nyári kurzusra fogok járni, vagy az őszi szemeszterre ugrok rá. Még van időm, bár jobb lett volna már most neki kezdeni.
Ezen a héten túlestem az első önálló tankolásomon is, ami kissé nehéznek bizonyult így elsőre. Odagurulok, tanksapka kinyit, leveszem az egyetlen pisztolyt ami az adott bonyolult kijelzőkkel és számlálókkal tarkított kútban megtalálható, megnyomom milyen itókával akarom megtölteni a kocsikámat, majd nyomom a kart. Semmi sem történik. Nyugi biztos erősebben kell. Semmi. Oké kérdezzünk meg valakit.
Egy középkorú úriembertől megérdeklődtem, hogy hogyan kell tankolni ha készpénzzel szeretnék fizetni. Mire ő rácsodálkozva: Miért hol a bankkártyám? Ööö… nem itt? Ohh menjek be, mondjam meg a kasszás fiúkának hogy milyen tápanyagot szeretnék, mennyi összegért, és hogy hányas kútnál állok, majd fizessem ki. Utána jöjjek ki töltsem meg a kocsit, ne aggódjak nem fog túlpörögni, megáll a kifizetett összegnél.

Búcsúzóul még jókívánságokkal lettem gazdagabb az úriembertől, többek közt remélte, hogy meglesz a kártyám.  Azt már nem mondtam meg neki, hogy nincs is bankkártyám, akkor biztos UFO-nak nézett volna, nem elég hogy nem tudom hogy hogy kell tankolni, de még bankkártyám sincsen. Szóval csak egyetértően bólogattam.
Hétvégén nagy szenvedések árán beiratkoztam egy konditerembe is. Azért volt olyan nehéz, mert azt is csak bankkártyával lehet megvalósítani. Itt tényleg földönkívüli vagy ha nincs bankkártyád. Szóval a host Anyuka velem jött, és az ő kártyájáról végül megoldottuk a tranzakciót.
A 24 hour fitnessbe járok, ami mint a neve is mutatja, a nap 24 órájában nyitva van. Érdemes nem délután 5 és 9 között menni, hacsak nem akarsz megverekedni a gépekért. Sokan vannak, de nagyon.

A hétvége mint általában Skypeolással telt, és immáron mehettem is hogy lemozogjam a fincsi nyamikat, amik itt néha lecsúsznak. Mert ugye nem akarok rozmárszalonna lenni. De ezeknek nehéz ellenállni.....
Egészséges verzió

Ez más módon egészséges

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése